Az innováció lényege, hogy változást hoz a szervezet életébe. Új technológiák, új módszerek, új eljárások alkalmazása a cég életében a régiek helyett.

Az innováció és a változtatás járhat valamilyen kockázattal.

 

Mit jelent egy cég életében az innováció?

Az innováció és a változtatás járhat valamilyen kockázattal. Az innovációs menedzsment feladata, hogy a különböző menedzsment-módszerekkel, tervezéssel, elemzésekkel, felügyelettel, kontrollal és szükség esetén korrekcióval ezeket a kockázatokat a lehető legkisebbre csökkentse, a veszélyeket pedig kivédje.

Az innováció a cégek esetében azt jelenti, hogy megvizsgáljuk, mely új felfedezéseket, tudományos eredményeket (legyen szó bármelyik tudományágról vagy területről) tudunk hasznosítani, beilleszteni és alkalmazni a cég életében. Az innováció hatását objektív eszközökkel mérhetjük a két tényezőből, a  ráfordításból és megtérülésből.

Amikor egy cég életében az innovációról beszélünk, akkor felmérjük, hogy a szervezeten belül mekkora az innováció intenzitása, az elterjedés sebessége, és az innovációs együttható. Ez már az eredményességről szól.

Az innovációs menedzsment

Vállalati szinten az innovációs menedzsment céljai világosak és könnyen megfogalmazhatóak:
– célkitűzés,
– a konkrét feladatok meghatározása,
– a szükséges speciális kompetenciák összegyűjtése,
– kapcsolatteremtés és biztosítása a megvalósításban résztvevő szervezeti egységek (és esetleges külső szereplők között),
– a projekt pontos meghatározása: elvárások, rendelkezésre álló idő, elvárt minőség, élettartam, stb.

Egy innovatív eljárás bevezetése

Amikor egy-egy innovatív eljárás vagy technológia bevezetése mellett döntünk, akkor először felmérjük a technológiai fejlődést és az érvényes trendeket. Ezek után megvizsgáljuk, hogy a bevezetés milyen eredményt hozna a számunkra: mennyi idő alatt és milyen mértékben térülne meg a befektetés. A következő lépés során felmérjük a szükséges erőforrások volumenét, és megnézzük, hogy az új eljárást, fejlesztést hol lehet használni, azt miként implementálhatjuk a gyakorlatba. Az utolsó lépés, hogy megnézzük, mely forrásból biztosíthatjuk a célok teljesítéséhez szükséges pénzeszközöket és munkaerőt.

Ha egy szervezet innovatív, akkor élet- és versenyképes is egyben. Nemcsak, hogy könnyen reagál a változásokra, de arra is képes, hogy a folyamatok élére álljon. A reakció ugyanis mindig csak utólagos: egyfajta alkalmazkodás a megváltozott körülményekhez. Az innováció viszont akár előbb is megtörténhet, mint a környezetben végbemenő változás. Ha egy cégnél a fejlődés és a megújulás általános viselkedési gyakorlattá válik, akkor ez ettől a pillanattól kezdve már nem a versenyelőny, hanem a versenyben maradás eszköze. Aki képtelen a megújulásra, az egyszerűen lemarad, és kiszorul a piacról.

Az innovatív vállalat rendelkezik a szükséges erőforrásokkal.
Ezek a következők: pénz, tudás és eszközök.
Az innovatív  folyamatok elindításához szükséges a projekt költségeinek a fedezete,tehát pénzre van szükség.
Szükséges  a témával foglalkozó szakembergárda. Innovatív ötletek csak olyan emberek fejében születhetnek, akik kimagasló szakirányú műveltséggel rendelkeznek. Akik arra, hogy új összefüggéseket fedezzenek fel. Leegyszerűsítsék, megoldják a vállalat problémáit.

Az innováció végrehajtása minden esetben stratégiai vagy felsővezetői döntés, bár kisebb, technológiai változtatást engedélyezhetnek akár középvezetői szinten is.

Innovatív feladatok projektrendszer keretében

Az innovatív feladatokat célszerű projektrendszer keretében megszervezni.
A projekt megtervezéséhez, végrehajtásához  a kompetenciák, a személyes tulajdonságok, a tapasztalat és a rendelkezésre álló szabad kapacitás alapján vonunk be kollégákat.
Ha a vállalat döntéshozói úgy gondolják,hogy létjogosult egy innovatív projekt megvalósítása, ám a vállalat életében nem áll rendelkezésre a szükséges szaktudás, akkor érdemes megfontolni külső tanácsadó cégek megbízását is.
A jövőben azonban a vállalati hierarchia  átalakulásával  és a szervezetek demokratizálódásával el fog jönni az idő, amikor megjelennek majd az alulról jövő kezdeményezések. A munkatársak is új ötletekkel, javaslatokkal állhatnak majd elő. Ez nagyon fontos lehet, mert így a szervezet tagjainak nagyobb hányada dolgozik majd azon, hogy javítsa a folyamatokat, technológiákat.  Azok a munkatársak, akik jól képzettek, megfelelő készségekkel rendelkeznek, kapcsolatot tartanak a cég belső életével, alkalmasak rá, hogy az innováció motorjaivá váljanak. Az értékesítők a piaci elvárásokat látják, a beszerzők az új alapanyagokat, eljárásokat, a fejlesztők pedig az új eljárásokat, technikai megoldásokat.

Miért nem szeretjük, ha ellenőriznek minket?

Miért nem szeretjük, ha ellenőriznek minket?

Az emberek többsége nem szereti, ha ellenőrzik. Az ellenőrzést személyes szabadságuk korlátozásának élik meg. Az ellenőrzés során a vezetők több olyan hibát is elkövethetnek, amelyek az eredményes munkavégzés ellen hatnak. Legtöbb hiba a vezető belső félelmeire...

10+1 képesség, amivel egy jó vezető rendelkezik

10+1 képesség, amivel egy jó vezető rendelkezik

A jó vezető ismérve: mi az, ami adottság, és amit tanulni lehet Az eredményes vezetés elsajátítása igazi kihívás. Ám valakinek kemény, verejtékkel és kínkeserves időszakkal teli időszak, míg másnak szinte az elejétől kezdve úgy megy, mint a karikacsapás. Mégis, kit...